Ilyenkor november 4-én, amikor azokra a hősökre emlékezünk, akik a végsőkig kitartottak a kommunisták ellen eszembe jut, amit nagyapám annak idején sokszor hangoztatott: azt mondta, azt reméli, hogy nekem és a generációmnak már nem kell majd a kommunistákkal küzdeni, mert addigra, mire én felnövök talán eltűnnek a történelem süllyesztőjében. De ne legyen kétségeink, hogy ezek pontosan ugyanazok, akik 56-ban voltak. Mer a kommunizmus egy olyan természetellenes őrület, ami a rosszindulatú irigységből táplálkozik. A kommunista az, akinél nem az számít, hogy neki van-e éppen valamije, hanem hogy neked ne legyen, hiszen ha mindkettőtöknek autója, vagy lakása van, akkor ő már nem lehet különleges, ha neki is van, vagyis nem kerekedhet föléd. Márpedig föléd akar. A kommunizmus tehát nem gazdasági rendszer, hanem kollektív lelkiállapot: az irigység intézményesítése. November 4-én azokra emlékezünk, akik a végsőkig harcoltak a kommunistákkal.Őrizzük meg az emléküket, és ne adjuk fel. Talán a mi gyerekeinknek már nem kell küzdeni majd a kommunistákkal. Igyekszünk.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye