Megszüntetné a keresztény papok a gyónási titokra vonatkozó titoktartási kötelezettségét az Állami Egyházügy Hivatal, korábbi nevén a Demokratikus Koalíció, mindezt azzal indokolják, hogy így felderíthetőbbek lennének a felnőttek által a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények. Persze, csakis a gyermekek védelmében. Kis műelemzésünk segítségével talán világosabbá válik, hogy ezeknek a büdös, seggszagú kommunistáknak miért lett a jelszava "a múltat végképp eltörölni".

LINK KOMMENTBEN!

Úgy tűnik egyre durvább hazugságspirálba kerülhet a Tisza Párt. A Tisza Világ nevű applikációjuk mögött ukrán fejlesztőket sejtenek, a párt alelnöke, Radnai Márk Berlinben találkozhatott velük.

LINK…

Zsidók már nem léphetnek fel Brüsszelben

Nyugat-Európa tényleg rákészül a harmincas évekre, az évszázad pedig nem érdekli őket. Ebből következik, hogy ha zsidók akarnak fellépni az Unió fővárosában,…
Tokatábornok a bevándorlás pártján

Ruszin-Szendi Romulusz kijelentette, hogy a migráció álprobléma. A tokatábornok ezzel felzárkózott a migránssimogató ellenzékiek dicstelen sorába, de azért szomorú…

Radnai Márk lebuktatta Magyar Péter hazugságát, ugyanis maga találkozhatott az ukrán fejlesztőkkel. Ezt még májusban árulta el a HVG-nek.

További részletek a kommentek közötti cikkünkben.

Fotó: Magyar…

Orbán Viktor: Folyamatos nyomás alatt vagyunk, de semmi okom, hogy meghátráljak.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye