A kommunisták régi szokása, hogy amint hatalomra kerülnek elkezdenek leszámolni egymással. Most is elébe mennek a dolognak és még a hatalomátvétel előtt elindul a baráti tűz: Kulját már eltörölték, mert hülyeséget mondott, Tarr Zoltán pedig eltörli a pártját azzal, hogy elmondja, mire készülnek.

LINK KOMMENTBEN!

Zelenszkij a közösségi oldalán számolt be arról, hogy máris elfogták Andrij Parubij, volt ukrán parlamenti elnök feltételezett gyilkosát, aki annyira "feltételezett", hogy előzetes vallomást is tett.…

A Fehér Ház magas rangú tisztviselői úgy vélik, hogy egyes európai vezetők nyilvánosan támogatják Donald Trump elnök erőfeszítéseit az ukrajnai háború lezárására, miközben a színfalak mögött az…

Digitális gyermekvédelmi törvénytervezetet nyújtott be Hollik István, amely az első lépése a legkisebbek online védelmének. Szülői és politikai feladatokról egyaránt beszélünk Hollik Istvánnal, hiszen…

A Mol csoport elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország körülbelül 30 napnyi stratégiai kőolajtartalékkal rendelkezik. A Barátság kőolajvezeték évtizedek óta biztosítja Magyarország olajellátásának…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye