Legalábbis abban az értelemben, amit ma ismerünk-jelentette ki Lóránt Károly közgazdász. Megcserélődik a lakosság, nem lesz sem francia, sem német, sem angol, sem román, sem lengyel, sem magyar. Ugyanis a muszlimok végleg eláraszthatják Európát- mondta vésztjóslóan a közgazdász. Lóránt készített egy exel táblázatot demográfiai előrejelzésként és az jött ki, hogy az európai népek születés arányai teljesen elmarad a bevándorolt muszlim lakossághoz képest. Persze ez még nem a vég. Egyelőre folyik a küzdelem a globalista, wokeista, genderista, lmbtq ideológia, azaz a mélyállam és a patrióta, nemzetállamban hívők közöt

#európa #lakosságcsere #bevándorlás

Nem kavart eléggé nagy port az Aranyosi Péter nevű “humorista” Partizánnak adott interjúja, amiben nem csak arról beszélt, hogy kár hogy nem volt robbanómellény az anyukájánál (Aranyosi saját…

Megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Magyarország a még 2021-ben elfogadott, ún. gyermekvédelmi törvénnyel – állapította meg az Európai Unió Bírósága. A bíróság a perköltség…

A Fideszre “ártalmas luxizásról” és Lázár János bocsánatkéréséről is beszélt Navracsics Tibor

Interjút adott Navracsics Tibor Dull Szabolcs Ötpontban podcastjában. Ahogy arra Dull Szabolcs a…

Így fogadtak bennünket a székelyek Gyergyószentmiklóson. Éljen a magyar nemzet! ❤️

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye