Legalábbis abban az értelemben, amit ma ismerünk-jelentette ki Lóránt Károly közgazdász. Megcserélődik a lakosság, nem lesz sem francia, sem német, sem angol, sem román, sem lengyel, sem magyar. Ugyanis a muszlimok végleg eláraszthatják Európát- mondta vésztjóslóan a közgazdász. Lóránt készített egy exel táblázatot demográfiai előrejelzésként és az jött ki, hogy az európai népek születés arányai teljesen elmarad a bevándorolt muszlim lakossághoz képest. Persze ez még nem a vég. Egyelőre folyik a küzdelem a globalista, wokeista, genderista, lmbtq ideológia, azaz a mélyállam és a patrióta, nemzetállamban hívők között.

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye