Hetek óta tartanak az inkább kisebb, mint nagyobb tüntetések Budapesten. A Küzdőtér Vlog ezúttal a fővárosi Fidesz frakció képviselőjét kérdezte a Hadházy akciókról. Ugyanis tűrhetetlen, hogy egy világvárosban ilyen mennyiségben lehessen megakasztani a délutáni forgalmat. Szepesfalvy Anna szerint a főpolgármester, ebben az ügyben is, magára hagyta a budapestieket.

Péter és Rémusz bácsi persze már minden határt átléptek, és bizonyára még sokat át is fognak, kettejük vizuális környezetszennyezése – súlyosítva a Körteember pvc-dzsekijével – bizonyára emlékezetes…

“Nekik van egy dezinformációs kampányuk, mi is beterjesztettük az átláthatósági törvényt a parlament elé, ami nem teszi lehetővé, hogy az ukránok itt ukránbarát propaganda hálózatot működtessenek” –…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye