Magyar Péternek sikerült élethűen bemutatnia a képességeit a Tisza párt kongresszusán: ugyanolyan zászlósor előtt beszélt, mint amilyeneket Orbán Viktor mögött szokott látni élőben a közelmúltig, emellett Csurka Istvántól és Orbán Viktortól idézett ikonikus mondatot, a többi szövegét pedig a globalista USAID által kitartott baloldal toposzaiból merítette. A megszólalások és előéletek arra utalnak, hogy a szakértői sem állnak jobban következetesség terén, úgyhogy ebben a projektben sem a szürkeállomány, hanem sokkal inkább a hatalomvágy és persze a külföldi érdek jelentkezik kormányzásra. A demokrata külügy cselédsajtója eközben olyan gondban van, hogy fejben képtelen túllépni a Trump győzelme előtti világállapoton. A 444.hu-nál dolgozó ukrán propagandista, Danyilo Tyeszljarenko minden nemzeti felbuzdulását beleadta az „Akármi is lesz ennek a háborúnak a vége, Ukrajna már megdicsőült, Magyarország pedig megszégyenült” című cikkébe, így talán nem volt szép dolog részünkről kinevetni őt az identitásában, mégsem tehettünk mást, mert annyi hülyeséget hordott össze.

Sallai Roland ismét betalált a Galatasarayban! 👏

A magyar válogatott játékosa Baris Yilmaz balról érkező passzára érkezett a tizenhatoson belülre, és ballal egyből, kb. 15 méterről laposan a kapuba…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye