Új podcast-sorozatunk első részében a városra tekintünk ki, és gyönyörködünk egyet például a Kálvin tér meg a Szervita tér szemet gyönyörködtetően egységes képében. A legújabb kori beton–acél–üveg monstrumokat látva már a bauhaus, az empire vagy a történelmi Budapest arculatát főleg meghatározó neoklasszicista stílusú épületekre is sokan az esztétikum csúcsaként kezdünk tekinteni, holott az a csúcs azért ezeknél jóval feljebb van. Az ember ugyanis nem gép, akinek a tökéletes funkcionalitás jelenti a legnagyobb élményt, hanem érző lény, aki szép környezetben szeret élni. A turisták most is fényképezik a főváros évszázados ikonikus épületeit, de épült-e bármi az elmúlt évtizedekben, amit ötven vagy száz év múlva hasonló csodálattal fényképeznek majd? Miért nem olyan épületeket építtetünk magunk köré, amelyekre jólesik ránéznünk? Hogyan keletkezhetett ekkora szakadék az emberek és az építészek szépségről alkotott fogalma között? Szende András tájépítész–várostervezővel fejtjük meg az önsorsrontó tendenciát.