Őrsi Gergely a PS-nek: Sohasem jó, ha valaki a Fővárosi Önkormányzatot országos célra akarja használni
Az önkormányzati választások után látható, hogy Karácsony Gergelynek az őt jelölő pártok képviselőivel együtt sincs meg a többsége a közgyűlésben, így a főpolgármester a város kormányozhatósága érdekében kompromisszumkényszerben van. Az októberben megalakuló testületben tíz-tíz mandátummal rendelkezik majd a Fidesz és a Tisza, hárommal a DK, ugyancsak hárommal a feloszlott ellenzéki összefogás maradéka, hárommal az MKKP, és ugyanennyivel a Vitézy Dávid mögé felsorakozott LMP és az őt támogató civil szerveződés. Az alakuló ülésen – illetve legkésőbb a következő ülésen – legalább egy közgyűlési tag főpolgármester-helyettest kell választani, és kötelező pénzügyi bizottságot felállítani, valamint dönteni kell a szervezeti és működési szabályzatról. A Medián legfrissebb közvélemény-kutatási adatai alapján nem zárható ki, hogy Magyar Péter a fővárosban a közgyűlés feloszlatására és új választás kiírására játszik majd. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester lapunknak a témával kapcsolatban elmondta: reméli, hogy egy pártvezetőnek sincs olyan szándéka, hogy pártpolitikai érdekből a főváros működőképességét veszélyeztesse.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye