Jobbik-alelnök az ellenzékről: vannak olyanok, akik továbbra is a roncsokba kapaszkodnak és egy szigetet keresnek
Mint ismert, a június 9-i EP-választáson a Jobbik népszerűsége a vártnál is nagyobbat zuhant, immár a szavazatok egy százalékát sem tudták begyűjteni. A mikropárt tisztújító kongresszusán Adorján Bélát választották a párt elnökévé, miután Gyöngyösi Márton nem indult a posztért. A bukott jobbikos vezető már nem is szerepel a párt hivatalos weboldalán. Lapunknak a Jobbik alelnöke Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy nincs ismerete Gyöngyösi tagsági viszonyáról, de a felsővezetésben és a napi döntéshozatalban már nem vesz részt. A politikus beszélt a párt jövőjéről, a júniusi EP-választás utáni kihívásokról, továbbá arról, hogy szándékoznak-e a jobbikos politikusok csatlakozni a Magyar Péter pártjához.

Átok ül a Nemzeti Színházon! – Nemcsák Károly és az Öreg
Nemcsák Károly szerint a Nemzeti Színház a színházak sorában kiemelt és fontos hely, de folyamatosan pellengérre van állítva. Azzal kezdődött…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye