Dave világa olyan, mint egy laboratóriumi körülmények között kitenyésztett biorobotot akit MZP és Puzsér tudatalattijából programoztak volna

Tizenöt perc hírnév mindenkinek jár. Az internet és a közösségi média korában pedig már lassan kötelező is. A tehetség ma már egyáltalán nem számít. Ha találsz néhány ezer embert, aki vevő az általad előokádott előállított tartalomra, már híres is vagy. Kiváló példa erre a hazai YouTube legnagyobb trash-celebe, Molnár Krisztián, akit azért néztek, mert képes volt magát élő adásban sakálrészegre inni. Sőt! Még pénzt is küldtek neki ezért. Nemzetközi szinten pedig ott van Burping Girl, aki azzal vált híressé, hogy különböző ételek és italok elfogyasztása után akkorákat böfög, mint egy albán vendégmunkás. Őt “csak” tízezren követik. A sor persze végtelen hosszú. Amit a Csillag Születik színpadán annak idején kiröhögtünk, azt most ezrek ünneplik #pestisracokponthu

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye