A Telex egykori alapítóját is átverte az anyacég, miközben a 444 óriási uniós támogatást zsebel be, Pressman pedig megint kavar. Mi lesz itt még?

Előkerült a Telex legősibb botránya. Az induláskor óriási lufit fújtak, amit most egy korábbi munkatársuk szúrt ki. A haladósajtó bohóctagozatát, a 444-et azonban nem kell azonban félteni. A munkatársaikkal szemben tanúsított botrányos bánásmódjuk ellenére óriási összegeket kaptak az Európai Uniótól, amit persze jótékony és etikus célokra fognak fordítani. A független-objektív sajtó másik nagy mecénása, David Pressman azonban messzire merészkedett. Nyilvántartást kért azokról a külhoni magyarokról, akik az egyszerűsített honosítási eljárás folyamán jutottak magyar állampolgársághoz. Az indoklás nagyon egyszerű: ezek az emberek ugyanis nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az USA számára. Emellett szó volt még a kínai medvedisznóemberről, és a japán férfiról is, aki kutyának képzeli magát. Nehéz eldönteni, hogy ezek közül melyik a fajsúlyosabb hír. Nézzétek meg a teljes videót, kommentben pedig írjátok meg, melyik rész tetszett a legjobban!#pestisracokponthu

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye