Óriási lehetőségként, és nem fenyegetésként vagy kockázatként kell tekinteni a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre, amelyből mindkét fél sokat profitálhat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben. A Külgazdas....

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) közgyűlésén mindenekelőtt az utóbbi pár év rendkívüli nehézségeit taglalta, aláhúzva, hogy rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, először a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború kitörése miatt. #pestisracokponthu

Karácsony Gergely valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a gyorshajtás ügyében is a kormányt próbálja okolni – hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely, miután a főpolgármester az Árpád hídon történt…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye