
️
“Fény és a szeretet támogatása, ez a mi dolgunk. A Békemenet ezt tökéletesen megtette és most is ezt tesszük majd, amikor a vasárnapi trianoni évfordulón a legszentebb színeinket, a piros-fehér-zöldet formáljuk egy 1948 méteres zászlóvá az Andrássy úton, aztán a Hősök terén egy hatalmas kokárdává, amit végül körbefon a 400 méter hosszú székely zászló. Ennél szebb jelképe nem is lehetne az összetartozásunknak! Legyünk ott minél többen” – mondta Pataky Attila, az Edda frontembere a Polbeat legutóbbi adásában, ahol az énekes művész Szilágyi Ákossal, az esemény főszervezőjével, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve rövid, de velős véleményt mondott Havas Henrikről is, aki szerint a székely himnuszt csak szekusok és belügyes spiclik éneklik. – Ez egy hitvány ember, és kész, több szót nem érdemel – nyomatékosította. Mint ismert idén június 4-én vonul végig az 1848 méteres nemzeti lobogónk Budapest belvárosán, az Andrássy úton, hogy a Hősök terén egy kokárdává álljon össze, ahol egy 400 méteres székely zászló öleli majd körbe, szimbolizálva az elszakított nemzetrészeket. A megemlékezőket vasárnap fél kettőre várják az Operaház elé, ahol a szervezőkön túl Tőkés László és Huth Gergely mond köszöntőt. Szilágyi Ákos arra kéri a világ magyarságát, hogy vasárnap 16.32-kor, a trianoni diktátum aláírásának percében minél többen játsszák le telefonjukról hangosan a harangszót, amely az esemény honkapjáról is letölthető.
️Kattintson és nézze meg a teljes adást!
/posztok.hu



Még a fotós sem gondolta volna, hogy ez lehet majd az egyik utolsó…




