A Tompa utca és Liliom utca sarkon található padról, illetve székről szól a következő történetünk, amely Perutek János kollégánkat ihlette meg. „Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt!…” – csendül fel bennem Horváth Charlie egyik nagy slágerének néhány s...

„Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt!…” – csendül fel bennem Horváth Charlie egyik nagy slágerének néhány szava, amikor elgondolkodom, mit is csinált az a szegény pad, hogy annyi színben kellett képviselnie a megpihenést. Éppen amikor újra barnára festették, kiderült, hogy besz*rt… bocsánat, elromlott. #pestisracokponthu

Vastaps fogadta Novák Katalint a beszéde után a nők helyzetével foglalkozó konferencián. Tanzániában szintén most jár először magyar köztársasági elnök állami látogatáson. Az országnak szintén női…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye