A Jobbik volt elnöke, úgy tűnik, már teljesen felvállalja, merre húz a kis szíve – legalábbis erről tanúskodik, hogy már ott tart Jakab Péter, hogy saját, Orbán Viktornak címzett beszólását a Nyugati Fény nevezetű, a DK-hoz köthető portálról osztja meg. Ugyan már 2...

A Jobbik volt elnöke, úgy tűnik, már teljesen felvállalja, merre húz a kis szíve – legalábbis erről tanúskodik, hogy már ott tart Jakab Péter, hogy saját, Orbán Viktornak címzett beszólását a Nyugati Fény nevezetű, a DK-hoz köthető portálról osztja meg. Ugyan már 2019-ben is azt reklámozta, hogy a Jobbiknak mindegy, hogy jobb- vagy baloldaliaknak kell segíteni, hiszen ők nemzetben gondolkodnak, most ki is mondja videójában, hogy nem érdekli, ki melyik oldalon áll, embernek kell lenni. Korábban egyébként azt mondta egy lapinterjúban, hogy továbbra is jobboldaliként tekint magára, csak ez sajnos senkit nem érdekel. Úgy tűnik, őt magát sem.

#pestisracokponthu

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye