Úgy látszik, hogy végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott a Sándor-palotában elhangzott beszédében Ferenc pápa. A katolikus egyháző kiemelte, nemzetközi szinten ...

Úgy látszik, hogy végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak - fogalmazott a Sándor-palotában elhangzott beszédében Ferenc pápa. A katolikus egyháző kiemelte, nemzetközi szinten úgy tűnik, hogy a politika a problémák megoldása helyett inkább az indulatokat szítja. A pápa többek közt arról is beszélt, egy ilyen Európa képe lebeg a szemei előtt, "amely nem válik a részeinek túszává és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik egy cseppfolyós, sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről. Ez az ideológiai gyarmatosítás alantas útja, amely eltünteti a különbségeket, mint az úgynevezett gender kultúra esetében, vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé". #pestisracokponthu

Ferenc pápa megfogalmazása szerint Európa nemzetei egy családot alkotnak, a budapesti Lánchíd pedig ezt jelképezi; Magyarország pedig Európában lehet hídépítő. Azt is mondta, hogy a befogadás sok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye