Rendhagyó Karanténvlogot láthattok, hiszen nem a legfrissebb hírekkel jelentkezünk, ahogyan múlt héten jeleztük, de dolgoztunk előre, hogy legalább még most ne maradjatok pénteki betevő falat nélkül. Nem felejtettük el Karigeri hatalmas átverését, mely ismét megmutatta, h...

Rendhagyó Karanténvlogot láthattok, hiszen nem a legfrissebb hírekkel jelentkezünk, ahogyan múlt héten jeleztük, de dolgoztunk előre, hogy legalább még most ne maradjatok pénteki betevő falat nélkül. Nem felejtettük el Karigeri hatalmas átverését, mely ismét megmutatta, hogy ha Budapest vackorba harapott főpolgármesterét egy komédiás is meg tudja vezetni, vajon mit csinálhatnak vele a politikában jártas, ravasz rókák. Karácsonyt ugyanis egy magát Vitalij Klicskónak kiadó orosz viccmester tréfálta meg, simán elérve azt, hogy a főpolgármester a saját hazáját szidja és bugyután mosolyogjon a legelképesztőbb ostobaságokon is, amit az orosz átverőember mondott neki. Készültünk a mindenre is készülő Gyurcsányról is, aki püffedt gondolatokkal hergelte tovább folyamatosan forrponton lévő DK-s szektáját. A szemkilövető ugyanis ismét készül. Lassan hetente jelzi, hogy kormányt akar alakítani és püffedt munkásőrcsapatával átvenné a hatalmat, hogy „rendet tegyen. A magyar emberek azonban már ismerik azt a rendet, amit ő szokott tenni, amikor vörös kezébe kerül a kormánypálca. Csődöt csinál válság nélkül, magyart a magyar ellen hergel, eladja a nemzeti vagyont és eladósítja a magyarokat. Lop, csal, hazudik, ezt be is ismeri, majd utána mégis a tisztességre hivatkozik és ő akar megmentőként tetszelegni. Végül szót ejtettünk az ukránokról is, akik nyomásgyakorlás céljából, cserébe a rengeteg humanitárius segítségért, úgy alakították, hogy a Barátság-kőolajvezetéken ne érkezzen hazánkba olaj. A nemes cselekedetet a Mol úgy oldotta meg, hogy átvállalta a tranzitdíj kivezetését az oroszoktól, akiktől nem fogadta el az ukrán fél a pénzt. Nézzétek most is a Karantént, a jövőbeni folytatásért pedig minden idegszálunkkal harcolunk!
#pestisracokponthu

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye