Körülbelül 30 helyi gazda gyűlt össze és sorakozott fel traktorokkal Ózd Centerben, ott, ahol múlt szombaton este a 78 éves Varga Tiborra rátámadt egy 20 fős társaság, amikor a már üres traktorával tartott hazafelé. A PestiSrácok.hu riportjában megszólalt a sértett, és a városrész önkormányzati képviselője is. Kiderült, hogy egy népes család, S.-ék ballagási ünneplését zavarta meg a szabályosan közlekedő traktoros, ami kis híján lincselésbe torkollt. Az idős gazda életét elmondása szerint egy barátja mentette meg. Országszerte, de kiváltképp Ózdon óriási felháborodást keltett az eset. A Varga Tibor mellett kiállók népes tábora arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy szigorítani kell a büntetési tételeket a rendőrség jogainak bővítésével, lehetőség szerint minél hamarabb, hogy ne történhessen meg ilyen vagy ehhez hasonló bűncselekmény. A múlt heti balhéban érintett család – akiknek első körben két tagját gyanúsították meg csoportosan elkövetett garázdasággal és a közlekedés veszélyeztetésével – rendőrt hívtak, rövid időn belül 5 autóval, 10 egyenruhás érkezett, hogy elejét vegye egy esetleges újabb konfliktusnak. Angéla Füssy írása! #pestisracokponthu
Körülbelül 30 helyi gazda gyűlt össze és sorakozott fel traktorokkal Ózd Centerben, ott, ahol múlt szombaton este a 78 éves Varga Tiborra rátámadt egy 20 fős társaság, amikor a már üres traktorával tartott hazafelé. A PestiSrácok.hu riportjában megszólalt a sértett, és...
Görgess tovább!
Az elmaradt időközi választások kiírására április 25-ig volt…
Lévai Márton: A következő napokban nagyon sokat kell még dolgoznunk a védekezésünkön.
Lévai…
Ketten is szerencsések: két telitalálat is volt Joker játékon. Az öt, kihúzott számot viszont…
A népszerű James Bond filmek producerei, Barbara Broccoli és Michael Wilson, nemrégiben vehették át a Brit Birodalom Rendje…
Lukasenka kijelentette, hogy Fehéroroszország…
Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja Európa legnagyobb tűzijátéka lesz
Az Unió átlagos gazdasági fejlettségi szintjének harmadát sem…
Kövesse velünk a háború szombati fejleményeit!
Több robbanás is történt vasárnap hajnalban az ukrán…
Sok mítosz kering emberekről, akik megtalálták az…
Az elmaradt időközi választások kiírására…
Betöltés...