Budaörsről indultak el 1946-ban az első elűzetési vonatok, melyekkel a svábokat rőszakkal hurcolták el addigi lakóhelyükről, így különös a jelentősége annak, hogy ott mutatták be László Petra és férje közös alkotását, a “Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” cím...

Budaörsről indultak el 1946-ban az első elűzetési vonatok, melyekkel a svábokat rőszakkal hurcolták el addigi lakóhelyükről, így különös a jelentősége annak, hogy ott mutatták be László Petra és férje közös alkotását, a “Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” című filmet. A hazai német nemzetiség támogatása 2020-ban megközelítette az öt és félmilliárd forintot és ez nyolc és félszerese annak a támogatásnak, amit 2010-ben. Ez a segítség pedig szívből jön – minderről Menczer Tamás beszélt Budaörsön, ahol kolléganőnk, László Petra és férjének közösen készített díjnyertes alkotását mutatták be “Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” címmel.#pestisracokponthu

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye