Minden hátráltató…
Márki-Zay Péter új sajtófőnöke nem mindig állhat a baloldal miniszterelnöke mellett, így azt sem akadályozhatta meg, hogy Hódmezővásárhely polgármestere leüljön vasárnap este egy Facebook-livera. Megszokhattuk már a sületlenségeit, de valahogy mindig meglep valami újjal: most azt mondta, ő a fideszesekben a tolvajlást szokta kifogásolni, nem azt hogy milyen a szexuális irányultságuk vagy a származásuk, majd kijelentette: a Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés. Egyet tudok konkrétan, én őt nagyon nagyra becsülöm – tette hozzá Márki-Zay, aki ezután rátért a koronavírus-járványra. A Független objektív média persze lapít, és úgy tesz mintha meg se történt volna, azonban akad néhány publicista a baloldalról, akik markáns véleményt fogalmaztak meg a vasárnapi élőadással kapcsolatban.
#pestisracokponthu
Minden hátráltató…
A Budapesti Honvéd lett 2021 legeredményesebb egyesülete; Zsóri Dániel élete a csillogás után – a hétfői Nemzeti Sportból ajánljuk: https://bit.ly/3f5QXdI
Az előző…
A főpolgármester elmondása szerint
Pumuklinak érzi magát és a Facebookon osztogat meg béna vicceket
, miközben egyes alárendeltjei épp kiszerveznék alóla a fővárosi ingatlanvagyont.
Közben a…