Amikor a szociálisan érzékeny és a kisemberekért szavakban mindig kiálló baloldal ígéretcunamiját figyeljük kitágult szemekkel, eszünkbe kell jusson, hogy ezek a társadalmi igazságosságért rikoltozó komcsiivadékok valójában mindig csak ártottak a saját népüknek, és csupán mélyítették a társadalmi szakadékokat. Ezért akarják szembeállítani a magyart a magyarral, a fizikai munkást az értelmiségivel, ezért táplálnak irigységet az emberekbe, ez az egyetlen fegyverük. Ugyanazt csinálják, amit száz évvel ezelőtt a lenini út elején: saját maguk által kreált, elérhetetlennek nevezett, mások bőrén meggazdagodott réteggel hergelnek, melyet a kommunista zsargonban burzsoáziának neveznek. Ők azonban szívjóságukban szétosztanák mások pénzét maguk között kommunista szokás szerint, és tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek MINDENKINEK. Egy dolgot azonban elfelejtenek: a történelem során mindig ők voltak azok, akik szegénységet, eladósodást, anarchiát, csődöt és halált hoztak magukkal, ha kormányra kerültek, és mindig ők voltak azok, akik romokat hagyva maguk mögött a kármentést már másokra bízták, hogy újrakezdjék a tücsök és a hangya meséjét. #pestisracokponthu
/posztok.hu








