Paláver - A HírTV és a Karc FM közös műsora
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja is felmerülhet az Anonymus által kiszivárogtatott hangfelvételek alapján – tudta meg portálunk. Mint ismert, az ismeretlen álarcos alak olyan hanganyagot hozott nyilvánosságra, mely szerint Bajnai Gordon emberei dolgoznak Karácsony Gergely mellett, és az ő feladatuk az, hogy elintézzék: a többi főpolgármester-helyettes nehogy „beletúrjon” bizonyos ügyekbe. Kiderült az is, hogy a városháza eladásának tervén túl Berki Zsolt az egyik főpolgármester-helyettessel – a volt baloldali miniszterelnök Bajnai Gordon emberével – Kiss Ambrussal jutaléki rendszert működtet, és Gansperger Gyula fizetett is nekik valamilyen ügylet keretében. A sajtó által közölt információk alapján tett bejelentést Tényi István, mivel úgy véli, hogy mindez bűncselekmény gyanúját veti fel. Ez alapján a rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. #pestisracokponthu
/posztok.hu








