Pór György és két társa letöltendőt kapott, maga Pór rögtön a fordítóirodába került, de ennek megvolt az ára: fogdaügynök, azaz börtönspicli lett. Az állambiztonsági jelentések szerint elégedettek voltak a munkájával, így hamarabb szabadult. Mivel kint sem hagyott fel a mozgalmárkodással, a hatalom nem engedte az általa megálmodott állásba. Ezt megunta. Ismerősei, a Heller Ágnes-házaspár és a Konrád György-házaspár is azt ajánlotta, menjen Nyugatra. Így is történt. Az állambiztonság szerint tőle egy bizonyos Sándor István és Demszky Gábor vette át az irányítást. #pestisracokponthu
1968-ban Pór Györgyék maoista pere volt az első azok közül az ügyek közül, amelyben a Kádár-rezsim igyekezett fellépni az őket szerinte balról támadó értelmiség ellen. Maoisták, szélsőbaloldaliak, újbaloldaliak, lukácsisták és marxisták alkották azt a tágabb értelemb...
Görgess tovább!
Wahorn András bagatellizálta a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket.…
Egyelőre nem tudni, mi okozta az elképesztő pusztítást.
A robbanás…
Hoppál Hunor…
Mi folyik a fővárosi ingatlanok körül?
Anonymus megadta a hangfelvételén említett ingatlan helyrajzi számát.
Bécsújhely város kapujában az őrök éppen nekigyürkőztek, hogy leeresszék a…
Három gól, három pont Szabics Imréék nézőpontjából: a Fehérvár simán legyőzte a Zalaegerszeget! ️
A 86. trófeáját begyűjtő, 34 éves szerb hetedjére zárja az évet a világranglista élén! ️
Harvey Milk búvárként szolgált az amerikai haditengerészetben a…
„A fehérorosz szolgálatok újabb migránscsoportot készítenek fel illegális…
Szeptember közepén a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is elindult a 2021–22-es tanév. Szarka Gábort, az intézmény…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!
Betöltés...