Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt rest ezeket csokorba gyűjteni. Márki-Zay Péter, a hárommillió fideszes meghódítója láthatóan túl nagy kabátot vett fel, de a DK egyből kifordítja abból is, his...

Úgy húzta össze magát Márki-Zay a gyurcsányista Vadai előtt, mint egy sarokba állított kisfiú, és csak zavartan vigyorgott, amikor lekezelően megkapta a DK démonjától, hogy "belátja majd, hogy igazából baloldali". A Karantén most is lerántja a leplet az ellenzéki performanszokról, így Márki-Zay szánalmas papucsságáról is, akit úgy hajtogatott össze Vadai, mint egy papírkutyát, és még azt is a vásárhelyi guru arcába vágta, hogy majd szépen elfogadja a DK programját, más választása nem nagyon lesz. De érkezik még a CSOK-király, Jakab Peti, aki mindig csak hőbörög, de közben sunyin az általa szidott családtámogatási rendszert veszi igénybe, valamint Tordai Bence is megvillan, aki ismét szélsőbaloldali felforgatásban jeleskedett. Nézzétek a Karantént!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye