A PestiSrácok.hu megtalálta azt a két kulcsi férfit, akik a hétfőn a Terrorelhárítási Központ által őrizetbe vett, úgynevezett PI-körösök szeptember 11-i találkozóját szervezték. Mint ismert, az ultraradikális Posta Imrét és társait emberölés előkészületével, illetv...

A PestiSrácok.hu megtalálta azt a két kulcsi férfit, akik a hétfőn a Terrorelhárítási Központ által őrizetbe vett, úgynevezett PI-körösök szeptember 11-i találkozóját szervezték. Mint ismert, az ultraradikális Posta Imrét és társait emberölés előkészületével, illetve az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel gyanúsítja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Közben újabb gyanúsításokról adott tájékoztatást az hatóság, közleményük szerint a csoport jóval tovább jutott mint, hogy a halálos ítéletekről csak beszéljen. Az gyilkosságokra állítólag többen jelentkeztek, sőt már fegyverek beszerzéséről is egyeztettek. #pestisracokponthu

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye