Bárkit lehallgathatnak, aki nem ért egyet a kormánnyal, ez nem úri huncutság – hazudta fogalmazott Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a hétfői kormányellenes tüntetésen, amit a maguk gerjesztette Pegasus-ügy miatt szerveztek a Fidesz Lendvay utcai székháza elé. A Jobbik politikusa, Z. Kárpát Dániel már keményebbre vette a figurát: konkrétan a jobboldali médiában dolgozókat fenyegette meg azzal, hogy nem ússzák meg ők sem egy esetleges kormányváltás után. Nem sokkal később Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja hergelte a tömeget, hogy üzenjenek a színpad mögött tudósító Hír TV stábjának valamit. A Pesti Riporterbe bejelentkező kollégánkat lökdöste, szidalmazta az „elfogadó” tömeg. Ezek után nagyon vicces volt, hogy Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke a szeretetről beszélt zárásképpen.
Görgess tovább!
Rövid, de annál fullánkosabb bejegyzést tett…
A Fradi eddigi négy selejtezőjéből négyet megnyert, a nyáron érkezett vezetőedző, Peter Stöger tehát…
Mindent a matematikáról. Kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Nem érted a matekot? Íme a megoldás…
Az eszköz egy egyszerű héliumos ballon, amely azonban 40 kilométerrel a Föld felszíne…
Az SZFE idei felvételi időszakában az egyes szakokat érintő összes jelentkezések száma 1620…
A verseny történetében négy nappal a rajt előtt ennyien még sohasem jelezték, hogy részt vesznek az…
Immár felújítva térhetett vissza posztjára a 6 tonnás, MIG-…
Egy-egy szilikonnő ára hatszázezertől kezdődik, de kétmillióért is lehet kapni.…
Az árakkal kapcsolatosan az IMF arra számít, hogy a járvány hatására létrejövő kereslet és…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!
Betöltés...