A Göncz-házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor elkészítésére írt ki pályázatot a II. kerületi Önkormányzat. A szobor a Vérhalom térre kerül, ahol Göncz Árpád és Göntér Mária Zsuzsanna 2000-től halálukig éltek – írja közleményében a Göncz Árpád Alap......

De vajon miért ilyen fontos az egykori köztársasági elnök emlékművének elkészítése a "kivéreztetett önkormányzat" számára? Őrsi Gergely tavaly még azzal indokolta a tervet, hogy nem felejthetik Árpi bácsi "huncut pillantását", nem tudnak és nem is akarnak elszakadni tőle. Pedig számos kérdés felmerül az egykori köztársasági elnökkel kapcsolatban. Ilyen például a taxisblokádban játszott szerepe vagy éppen az, hogy Gönczöt a kommunistából liberálissá lett Vásárhelyi-féle ötvenhatos brigádon kívül minden egykori forradalmár és szabadságharcos furcsállta, lenézte, gyűlölte, ki-ki a vérmérséklete szerint. Nem értették, hogyan követett el ekkora pálfordulást. De Őrsiéknek úgy tűnik, mindez nem számít, Árpi bácsiéknak szobrot állítanak, akkor is, ha állításuk szerint a gonosz kormány kivéreztette az önkormányzatokat...

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye