Tordai Bence, a P képviselője is válaszolt Szalai Szilárdnak a ma elfogadott gyermekvédelmi törvény ellen szervezett hétfő esti tüntetésen, amit élőben közvetítettünk. Szerinte propagandaszöveg összekeverni a gyermekeket fenyegető pedofíliát és pornográfiát az LMBTQ-ismeretterjesztéssel, amihez joga van a tanulóknak. Varju László DK-s képviselőtől pedig azt próbáltuk megtudni: nem disszonáns-e úgymond emberi jogokért harcolni, amikor a DK és annak gazdateste, azaz az MSZP sosem tagadta meg az MSZMP-t, azaz a kommunista diktatúra állampárját, ám a beszélgetés végül egy megfeneklett szemantikai vitába torkollott. Beszélgettünk tüntetőkkel is, többek között arról, hogy szerintük rendben van-e, ha kilógó nemi szervű transzvesztiták okosítanak óvodásokat, hiszen a jelenség Amerikában és Nagy-Britanniában például már mindennapos. Az egyik tüntető szerint ha véletlenül buggyan ki a nem szerv, azt nem lehet felróni…
/posztok.hu








