Mint arra az úzvölgyi katonasírok meggyalázása is rámutatott, a magyar emlékek sorsa “nem prioritás” a környező országokban, miközben történelmünk jelentős építészeti kuriózumai szorultak az elszakított területekre. Bár az elmúlt néhány év kultúrtörténeti eredményének is tekinthető, hogy ismét egyre bátrabban merünk a Kárpát-medence egészében gondolkodni, Diószegi László arra figyelmeztet: “amikor mi a Kárpát-medencei gondolatot ki akarjuk sajátítani, és csak magyarnak akarjuk megvalósítani, akkor nagy hibát követünk el, és ellenfeleket szerzünk”. Szavai szerint “a XXI. században az együttműködés alapja az lehet, hogy elismerjük egymás értékeit, és azt a tagadhatatlan történelmi tényt, hogy a Kárpát-medence kultúráját és történelmét más nemzetiségekkel együttműködve, de azért mégiscsak többségében a magyarok határozták meg”.