Sehonnai bitang nemzet

Tizenhat évünkbe telt, hogy levetkőzzük magunkról a merjünk kicsik lenni hozzáállást. A nemzeti kormányzás évei alatt megint felkapaszkodtunk, tisztában lettünk a történelmünkkel, a képességeinkkel, azzal, hogy a magyar népben még mindig ot van az az erő, ami évezredek óta hajt minket, ami Bizáncot és Bécset ostromolta.

Az utóbbi két hónap arról szól, hogy ezt az erőt, ami végre felébredt bennünk megtörjék. Nincs már déli harangszó a tévében és a rádióban, pedig azt a magyarok hősiessége miatt rendelték el Európa-szerte, és még Kádár idején is felharsant a közmédián. Két alak, Rákosi és Magyar Péter fülét zavarta, hogy miért, azt ne is itt firtassuk.

Ennek a nemzeti leépítésnek a követező állomásáról most Karácsony Gergely gondoskodik, akit nagyon zavar a német megszállás emlékműve. Felmerülhet a kérdés, hogy miért? Hiszen ’44-ben valóban megszállták az országunkat a németek, a nemzeti kormányt száműzték, vagy bebörtönözték, és olyan bábokat állítottak az ország élére, akik hozzájárultak a történelem legnagyobb gyalázatához. Nem lett volna nyilas rémuralom, ha nem állomásozik hazánkban a német hadsereg.

És ez az, ami számára a legjobban fáj: hogy nem tudja a magyarokra terhelni a kor borzalmainak súlyát. Hiszen mennyivel könnyebb azt mondani, hogy a magyar egy sehonnai, bitang, bűnös nemzet, és magunkra vállalni elnyomóink minden bűnét, mint kimondani, hogy igen, mi is áldozatok voltunk.

Így jóval könnyebb kiépíteni az öngyűlölő nemzetet, aki nem akar több lenni, aki múltjában csak a hibákat látja, aki önmagát tekinti bűnösnek, miközben maga is mások bűnét szenvedte. Ha megtörik az akaratot arra, hogy többek legyünk, ha önmagunkat vétkesnek, semmirekellőnek látjuk, akkor elveszítjük az akaratot arra, hogy valami újat, többet alkossunk. Szomszédaink számtalanszor támadtak ránk a kollektív bűnösség elve alapján, nem engedhetjük, hogy magunkra is ennek a tükrén keresztül nézzünk.

Merjünk megint nagyok lenni és szabadok. A szabadsághoz pedig emlékeznünk kell rá, mi történt, mikor azt elvették tőlünk.
FONTOS: Legyél te is PS-TÁRSALAPÍTÓ! Támogasd a portál újraindulását, vegyél részt az igazi nemzeti ellenállásban! NÉV: Nemzeti Maximumért Alapítvány MBH Bank – BANKSZÁMLASZÁM: 10300002-13149814-00014909 IBAN: HU94 1030 0002 1314 9814 0001 4909 EU közösségi adószáma: HU17782672 SWIFT (BIC) kód: MKKBHUHB

️ Támogatná a választási korhatár 16 évre történő csökkentését Magyar Péter.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye