Orbán Viktor: Nem adom fel soha, soha, soha!
Elárulta a képviselő, hogy miért bukott el a Fidesz! | Kongresszus
Hidvéghi Balázs korábbi EP-képviselő, jelenlegi országgyűlési képviselő szerint a választási vereség okait őszintén fel kell tárni. Úgy vélte, a voksolás végül egy erős Fidesz-ellenes hangulat által meghatározott népszavazássá alakult, miközben a kampány üzenetei sokszor széttartóvá váltak. Szerinte a háború és béke kérdése sem tudott megfelelően kapcsolódni a választók mindennapi problémáihoz.
A politikus gazdasági és erkölcsi okokat egyaránt lát a vereség mögött. Utóbbi kapcsán a kegyelmi ügyet emelte ki, amely szerinte máig feldolgozatlan seb maradt a jobboldali közösség számára. Megfogalmazása szerint a kegyelmi ügy és a Szőlő utcai botrány súlyos károkat okozott, ráadásul az utóbbi esetben nem történt a választók számára megnyugtató felelősségre vonás.
Hidvéghi szerint a Fidesz elveszítette a középosztály jelentős részének támogatását, pedig nélkülük nem lehet választást nyerni. Úgy látja, a párt kommunikációja gyakran dölyfösnek és modorosnak hatott, amit tovább rontott a kormánypárti elit egyes szereplőinek viselkedése. A kampány emellett túlságosan a világpolitikai kérdésekre, Brüsszelre és a háborúra koncentrált, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Fideszt sokan oroszbarátként érzékelték.
A kritikák megfogalmazása után Magyar Péterre is kitért. Hangsúlyozta, hogy meg kell védeni a Fideszt és Orbán Viktor politikai eredményeit, Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt, ugyanakkor a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyezni az emberek mindennapi problémáira.

/posztok.hu

️Egy héttel a visszatérésem után én értékelhettem a mai Fidesz-kongresszust a HírTV élő adásában. Elmondtam: a mai nap feladata a Fidesz számára, hogy levonja a következtetéseket, átálljon az…

️

️