Apad a TISZA? Bejön a választóknak Magyar Péter stílusa? Elemzőt kérdeztünk!
Árad a Duna, és apad a Tisza? Egyre több a botrány Magyar Péter körül. A napokban az exbarátnője egy hosszú interjúban beszélt arról, hogy Magyar Péter nem az, akinek sokan gondolják.

Ezután újabb ízelítőt kaphattunk Magyar Péter személyiségéről. A politikus tegnap este az ATV-ben zárta a napot, ma reggel pedig az M1-ben és a Kossuth Rádióban kezdett.

A szereplést azonban nem igazán lehet interjúnak nevezni, sokkal inkább monológnak. Lényegében alig tudtak feltenni neki kérdést a műsorvezetők, adás közben többször is úgy tűnt, mintha Magyar elvesztette volna az önuralmát. Nem engedte szóhoz jutni riportert, inkább hosszas monológokban magyarázott arról, amiről ő akart beszélni.

Működik ez az erőszakos stílus? A választók értékelik, ha egy politikus újságírókkal vitatkozik, veszekedik, kioktatja őket, vagy a higgadtság, a megfontoltság a nyerő?

Na, meg persze itt van nekünk az a kérdés is, hogy valóban Magyar Péter nyerte az árvízi védekezés kommunikációját, ahogy azt a hívei szeretnék hinni? Vannak friss közvélemény kutatások is, amelyekből mindez kiderül.

Ez itt a Patrióta Extra Gerhardt Mátéval és ezekről beszélünk Mráz Ágostonnal, a Nézőpont Intézet vezetőjével.

Ha tetszett a videó, akkor kérlek iratkozz fel a PATRIÓTÁRA: / @patriota.csatorna

A Patrióta Extra korábbi adásainkat alább találjátok meg: https://youtube.com/playlist?list=PLffWC63njnHyZzv0y25WkuYikSE2Hj1AR&si=2W-27urZQOxB-DeT
Hogyan szerepelt Magyar Péter?
Megbukott.

️APUKA SEGÍTETTE VILÁGRA GYERMEKÉT BUDAPESTEN

🤰 Tegnap kezdődtek fájásai egy 30 év körüli kismamának Budapesten, azonban az események hirtelen felgyorsultak, így a szülők a mentők segítségét kérték.…

Az online csalók mindennel, mindenhol megtalálnak... Itt egy újabb példa.

Beszállás, irány Észak-Macedónia!

Az európai uniós integráció útján lévő Észak-Macedóniában számos gazdasági és fejlesztési lehetőség van számunkra. Az ilyen országokkal való együttműködésből…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média