Aki iskolát épít az bízik a jövőben, és mi bízunk a jövőben.

Mindig öröm, ha egy felújított, vagy új intézményt adhatunk át. Ma a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium hátsó épületszárny felújításának és bővítésének örülhettünk.

Az ide járó gyerekek és családjaik egy semmi mással nem pótolható alapot kapnak azzal, hogy a szellemi fejlődésük mellett a lélek ápolására is odafigyelnek pedagógusaik és egyházi vezetőik.

Na idefigyel Te minden szarizmuspocsolyában hempergő!
Igen Te aki turkálsz a kormánytagok zsebében és most azért hisztizel mert merészelték emelni a bérüket.

Kinek köszönheted, hogy az Unióban nálunk a…

Madárlesen! A Magyar Falu Program keretében a kormány közel 25 millió Ft-tal támogatta a Madár utca felújítását Remeteszőlősön.

Hajrá, Remeteszőlős! Hajrá, Budakörnyéke!🟠

🟢Intézetünk főigazgatója és stratégiai igazgatója Schmidt Mária és G. Fodor Gábor az M5 “Ez itt a kérdés” című műsorának volt a vendége.

️Az adásban Schmidt Mária most megjelent Korszakhatáron című…

"Magyarország legfontosabb érdeke és célja a béke! Éppen ezért a mai, polgári keresztény kormány legfőbb üzenete az, hogy káosz helyett rend, viszály helyett szeretet, békétlenség helyett béke legyen.…

️ A héten már a második jelentős mérföldkőnek örülhetünk a hálózatfejlesztés és a zöldítés terén!

A Danube InGrid program keretében, magyar-szlovák együttműködéssel a régió egyik legnagyobb…

️ Napokon belül kezdődik a FINA vizes világbajnokság. A magyar csapat - úszóktól a vízilabdásokig - már készen áll a megmérettetésre, a mi feladatunk, hogy szívvel-lélekkel szurkoljunk nekik. Gyurta…

A héten külpolitikai nagyüzem volt. Külügyi bizottsági üléssel kezdtünk, lengyel barátainkkal találkoztunk, fogadtuk az Európa Tanács delegációját és Fidesz Külügyi Kabinet kihelyezett ülést is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média