Debrecen bár őrzi történelmi hagyományait, értékeit, de felzárkózott Közép-Európa legsikeresebb városai közé.

A digitalizáció, az IT tudás egy vállalaton belül ma már alapvető versenyképességi kérdés, ezért nagyon örülök annak, hogy a Duna Elektronikát most már helyi csapattal is üdvözölhetjük városunkban.

Az, hogy a cég fontosnak érzi azt, hogy a debreceni piac lehetőségeit kihasználva helyi csapatot építsen, visszaigazolása a Debrecenben zajló gazdasági folyamatoknak.

,,A magyar kormány nevében négy dolgot garantálok nektek, garantálok Önöknek.

1️⃣ Az első, hogy Magyarországon mindenkinek lesz szakmája, és a technikum kapui mindenki előtt nyitva állnak.

2️⃣ A…

Napló/2421: Megérkeztünk Mongóliába, ahol Kövér László házelnök úr képviseletében veszek részt a holnap kezdődő nemzetközi konferencián. Az első kép az ulánbátori repülőtéren készült, a második a…

️ Szemernyi kétségem sincs, ez az egész Magyar Péter-jelenség egy bizonyos fokig jól is jött nekünk, összerántotta a tábort, minden eddiginél világosabb lett, kik azok a _mi_ és és kik azok a _nem mi_…

Bekerült a magyar gyermekvédelmi törvénycsomagba az online gyermekvédelem axiómája, a kiskorúak pornográfia elérésének korlátozása!

Ez hatalmas siker az Axioma Központ számára, mert a március 25-én…

️MEGHATÓ TALÁLKOZÁS A PÉCSI MENTŐÁLLOMÁSON
Március végén Baranya vármegyébe kérte a mentők segítségét egy 40 év körüli férfi erős mellkasi fájdalma miatt. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média