Demeter Szilárd gondolatai

Demokrácia és valóság

Április 12-én este Orbán Viktor felhívta Magyar Pétert, és gratulált. A mondat, amit utána a hívei előtt mondott, pontos: a magyar választópolgárok a kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. Ebben nincs szépítés, nincs dráma, csak az a száraz tényközlés, amelyet egy tizenhat éves kormányzás végén mond az, aki még aznap reggel győzni indult.

És ezt kell először rögzíteni, mielőtt bármi mást mondanánk: Magyarország demokrácia. Ez nem szólam, és április 12-e után nem is érv, hanem tény. A nyolcvan százalékot közelítő részvétel, a kétharmados felhatalmazás, a győztes azonnali elismerése: mindez azt bizonyítja, hogy a népakarat képes leváltani a legerősebbnek tűnő kormányt is, mégpedig demokratikus választás útján, a szavazófülkében. Aki ezt az elmúlt években kétségbe vonta — Brüsszelből, Berlinből, Washingtonból vagy éppen Budapestről —, annak most el kell ismernie, hogy tévedett, vagy hazudott.

Csakhogy a demokrácia nem varázslat. A népakarat le tudja váltani a kormányt, de nem tudja leváltani a valóságot.

A valóság a Stresszteszt-modellem alapján ma így néz ki.

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások vasárnap Iszlámábádban eredmény nélkül értek véget. Trump elnök bejelentette, hogy az amerikai haditengerészet blokád alá veszi az iráni kikötőket. A Hormuzi-szoros, amelyen a háború előtt a világ olajexportjának ötöde haladt át, ma hadszíntér. A Brent nyersolaj ára hétfőre átlépte a 102 dollárt, a WTI a 104-et. Február vége óta — mióta az amerikai–izraeli csapás megölte Ali Hámeneit, és fia, Modzstaba Hoszeini Hámenei vette át a legfelsőbb vezetői posztot — az olajár több mint 30 százalékot emelkedett.

Az európai gáztárolók 28 százalékos kapacitáson állnak. Ez a 2021–22-es energiaválság óta a legalacsonyabb tavaszi szint. Az injektálási szezon most kezdődik: novemberig 800–850 terawattórányi gázt kellene betárolni, ami az elmúlt évek legnagyobb feltöltési feladata. Az LNG-piac feszített, a katari szállítmányokat a háború nem engedi tovább, vagy csak nagyon döcögősen, és Oroszországról az EU saját döntései alapján 2027-re le akarná vágni magát teljesen. Ha esetleg megjön az eszük a nyugatiaknak, akkor visszatáncolásnak is ára lesz.

Az élelmiszerárak emelkednek. Az FAO Élelmiszerár-indexe márciusban 128,5 pontra nőtt, második hónapja emelkedik egymás után. A búza 4,3 százalékkal drágult, a növényi olajak 5,1-gyel, a cukor 7,2-vel. Az FAO főközgazdásza figyelmeztetett: ha a konfliktus negyven napon túl húzódik és a termelési inputok ára magas marad, a gazdálkodók kevesebbet vetnek, kevésbé intenzív kultúrákra váltanak, és ez a 2026/27-es termés kilátásait veszélyezteti. S mindehhez hozzáadódik egy tényező, amelyről egyelőre kevés szó esik: az időjárás-előrejelző modellek szerint 2026 nyarára–őszére erős, úgynevezett Super El Niño esemény alakul ki, amely a 2026/27-es téli időszakban éri el a csúcsát. Az El Niño globálisan átrendezi a csapadékviszonyokat: aszályt hoz a dél-ázsiai és ausztrál térségben, áradásokat Dél-Amerikában. Mindkettő a globális élelmiszertermelés alapjait rengeti meg. Nálunk is hőhullámok várhatóak már idén nyáron. A háborús inputár-sokk és a klímakockázat nem egymás helyett, hanem egymás mellett jelentkezik.

Iránban többmillió ember vált belső menekültté. Libanonban egymillió. A síita-szunnita ellentét is erősödik. Törökország hatvannyolcezer iráni menekültet fogadott be az elmúlt hetekben. A UNHCR a közép-ázsiai régióra 454 millió dollárt igényel, de ennek február végéig csak 15 százaléka érkezett meg. Ha a tűzszünet összeomlik — és ma ennek nagyobb a valószínűsége, mint az ellenkezőjének —, a migránsáradat szinte biztosan eléri Európát. És most nem számoltam azzal, hogy a Perzsa-öböl sótalanító üzemeit mennyire támadják, mit eredményezhet az ivóvízhiány.

Az ukrán fronton a húsvéti tűzszünetet az ukránok szerint Oroszország több mint kétezer alkalommal megsértette. A béketárgyalások állnak. Az orosz tavaszi offenzíva korlátozott eredményeket hozott, de Kramatorsk és Szlovjánszk irányában a nyomás fokozódik.

Ez a valóság, amelyről nem tudunk szavazni. Ez van, és rúgja ránk az ajtót.

Mi a mozgástér?

Magyar Péter kétharmados felhatalmazást kapott. Ez az Alaptörvény szerint azt jelenti, hogy alkotmányt módosíthat, intézményeket alapíthat és szüntethet meg, sarkalatos törvényeket írhat és írhat felül. Nincs olyan elnöki vétó, amely érdemben blokkolna. Formálisan nincs fék és nincs ellensúly.

A kétharmad azt jelenti, hogy minden, ami a következő négy évben történik, az új kormány felelőssége. Ez sem értékítélet, csak ténymegállapítás. Tehát: a kétharmad nem csak felhatalmazás, hanem felelősség is. Orbán Viktor tizenhat évig viselte ezt a felelősséget, jóban és rosszban, és ezt a felelősséget soha nem tagadta. Most Magyar Péteré.

A kérdés tehát: hogyan fog kormányozni?

A keretrendszert ismerjük, mert Magyar Péter maga mondta el. A Tisza Párt az EU-ba való „visszatérést” ígérte: a jogállamisági mechanizmusok feloldását, az uniós pénzek felszabadítását, a NATO-n belüli pozíció normalizálását, az ukrajnai vétók feloldását. Zelenszkij már gratulált.

Az első konkrét lépés máris megtörtént: Magyar Péter bejelentette, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez (EPPO). Az EPPO — amelyet eddig huszonkét tagállam alkotott, és Magyarország volt az egyetlen olyan tagállam, amely politikai döntés alapján maradt kívül az Európai Ügyészségen, miközben Dánia és Írország szerződéses kivétellel él — az EU költségvetését érintő bűncselekmények nyomozására és vádemelésére jogosult: csalás, korrupció, pénzmosás, tízmillió euró feletti határokon átnyúló áfacsalás. Ez nem szimbolikus gesztus. A csatlakozás azt jelenti, hogy a Luxemburgban székelő európai delegált ügyészek nyomozati jogkört kapnak Magyarországon elvileg visszamenőleg is, 2017 novemberéig, az EPPO-rendelet hatálybalépéséig. Vagyis az elmúlt évtized összes uniós forrásfelhasználása, közbeszerzése a luxemburgi hatáskör alá kerülhet. Az EPPO főügyésze, Laura Codruța Kövesi a román Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) éléről zsilipelt Brüsszelbe. A DNA gyakorlatilag lefejezte a román politikai elitet, megbénította a döntéshozatalt, a korrupció felderítése mellett politikai megrendelésre vont ki a forgalomból később ártatlannak bizonyult közszereplőket is. Ugyanez várható európai szinten: korrupt az, akire Brüsszelben kimondják a nagyátkot, a nem ügynök független újságírók meg eladják a sztorit, és a csapda bezárult.

De az EPPO csak a kezdet. A közeljövőben az EU több olyan döntés előtt áll, amelyekhez az új magyar kormánynak azonnal állást kell foglalnia, és amelyeknél a „brüsszeli igazodás” nem elvont fogalom, hanem konkrét pénzügyi és politikai ár.

Az első: a szankciós politika és az orosz energiahordozók kérdése. Az EU a rövid távú gázszállítási szerződésekre vonatkozó tilalmat a most tárgyalt javaslatok szerint 2026 áprilisában akarta életbe léptetni, a hosszú távú vezetékes szállítás betiltásának határideje 2027 szeptembere. Ezzel párhuzamosan döntés készül az Ukrajnának szánt újabb hadikölcsönről, amelyet az EU hitelből finanszíroz, mégpedig egy olyan fiskális környezetben, amikor az eurózóna költségvetési mozgástere szűkül. Drága hitel lesz. A kölcsönt Ukrajna valószínűleg soha nem fogja visszafizetni.

A második: a migrációs paktum. Június 12-én lép hatályba az EU új menekültügyi és migrációs szabályrendszere. A migrációs paktum kötelező szolidaritási mechanizmust vezet be, amely GDP- és népességarányos kulcs alapján több tízezres nagyságrendű áttelepítést vagy több százmillió eurós hozzájárulást ír elő, el nem fogadott menedékkérőnként nagyjából húszezer eurós „büntetéssel”. Az Orbán-kormány ezt elutasította; Magyarország ellene szavazott. Az új kormány mozgástere szűk, amennyiben haza akarja hozni a brüsszeli pénzeket. Ne azt figyeljük, amit mondanak, hanem amit csinálnak.

A várható új migrációs hullám vélhetően nem délről éri Magyarországot, hanem nyugatról. A paktum lényege ugyanis az, hogy a határországok (Görögország, Olaszország, Spanyolország, Ciprus) a kvóta alapján áttelepíthetik a menedékkérők egy részét a többi tagállamba. Vagyis a migrációs nyomás, amelyet eddig a mediterrán országok viseltek, valamint a willkomenskultur jegyében a nyugatiak, a szolidaritási mechanizmuson keresztül megjelenik a közép-európai tagállamokban is. Magyarország, amely tizenhat éven át a kerítéssel védte a déli határát, most nem a déli határon, hanem az EU-s áttelepítési rendszeren keresztül találkozik a migrációs valósággal.

Mindent összevetve: az „EU-visszatérés” nem egy kényelmes kikötőbe való megérkezés, hanem csatlakozás egy viharban hánykolódó hajóhoz. Az EPPO az intézményi árat jelenti, a szankciós politika és az ukrajnai hitelgarancia a fiskális árat, a migrációs paktum a társadalmi árat. Mindhárom egyszerre, az első száznyolcvan napban.

Hasonlót láttunk már az EU-ban. Vigyázó szemeinket Lengyelországra vessük. Ott a példa arra, hogy mit jelent a „visszatérés” a gyakorlatban.

Lengyelország 2023 őszén választotta le a PiS kormányt, és Donald Tusk kezdte meg a „redemokratizálást”. A párhuzam kézenfekvő: ott is egy tizenéves ún. illiberális kormányzat után jött az EU-barát fordulat, és ott is a jogállamiság helyreállítása volt a központi ígéret.

Két és fél év telt el. Az eredmény nem az, amit Brüsszel és a nemzetközi komisszariátus várt. A lengyel kormány az apparátuscserével és a „leszámolással” foglalkozott, miközben a lengyelek az inflációt, a lakhatást és a közszolgáltatásokat nézték. És csalódtak. Ezért a 2025-ös elnökválasztás alkalmából a PiS-támogatású Nawrocki hajszállal, 50,89 százalékkal legyőzte a kormánykoalíció jelöltjét. Ez annak ellenére történt, hogy minden közvélemény-kutatás a liberális jelöltet, Trzaskowskit favorizálta. Az elemzők szerint az eredmény nem az ellenfél erősödéséből következett, hanem a saját tábor demobilizálódásából.

Miért?

Mert a lengyel választók többsége nem a jogállami reform alapján, hanem a mindennapi tapasztalatából kiindulva döntött. Egy nagy lengyel felmérésben jelentős többség azt állította, hogy az élet nehezebb lett a Tusk-kormány alatt, mint korábban a PiS alatt.

Azóta Nawrocki elnökként blokkolja Tusk reformjait, a jobboldali Konfederáció előretört, és a 2027-es parlamenti választáson egy PiS-vezette többség már nem zárható ki.

A lengyel tanulság az, hogy az ún. „rendszerváltás” sebessége és a társadalmi elvárások vágyvezérelt sebessége két különböző dolog, és ha a kormányzás első fázisát az intézményi háború foglalja el, miközben a háztartások a valóságot a villanyszámlán és a kenyér árán mérik, a „mézeshetek” gyorsabban érnek véget, mint ahogy bárki gondolná.

Mert adjuk hozzá azt, amivel a lengyel kormánynak nem kellett számolnia: a háborús kontextust.

Tusk 2023 decemberében indult. A Brent 75 dollár körül mozgott, az EU gáztárolói 85 százalékon álltak, nem volt közel-keleti háború, a Hormuzi-szoros nyitva állt, és a menekültválság a 2015-ös szinthez képest kezelhetőnek tűnt. A lengyel gazdaság 2,7 százalékkal nőtt 2024-ben. A globális környezet nem volt barátságos, de legalább nem volt ennyire háborús.

Magyar Péter vélhetően 2026 májusában kezdi a konkrét kormányzást. Jelenleg a Brent 102 dollár felett, az EU gáztárolói 28 százalékon állnak, az iráni háború negyvenhatodik napja van, a Hormuzi-szoros blokád alatt, sokmillió iráni belső menekülttel és egymillió libanoni kitelepítettel biztosan számolni kell, az orosz-ukrán front változatlanul szedi a véráldozatait. Az energiaárak az energiapolitikai szakértők szerint az év hátralevő részében magasak maradnak, már láthatóak a jelei az ellátási zavaroknak.

Ez azt jelenti, hogy az az időablak, amelyben a szimbolikus tőkét érzékelhető lakossági eredménnyé lehetne konvertálni, drámaian szűk. Tusknak másfél éve volt, mielőtt a csalódás kritikus tömeget ért el, és még úgy is elveszítette az elnökválasztást. Magyar Péternek ennyi ideje nem lesz.

Ami viszont neki a magyar népakarat jóvoltából adott: kétharmad. Ami Tusknak soha nem volt. Ez a kétharmad minden intézményi akadály eltávolítására alkalmas. De egyben azt is jelenti, hogy nincs kire mutogatni. Nincs elnöki vétó, amelyre hivatkozni lehetne. Nincs bebetonozott Alkotmánybíróság, amelyre rá lehetne kenni a lassúságot. Ha az energiaárak emelkednek, az az új kormány energiaára. Ha az élelmiszer drágul, az az új kormány élelmiszerára. Ha a rezsi nő — és a globális környezet alapján nőni fog —, az az új kormány rezsije.

Ami most következik, az nem a mi döntésünk, de a mi életünk. A villany- és gázszámlánk, az élelmiszerárunk, a biztonságunk. A kétharmad azt jelenti, hogy a felelősség osztatlan, a tér szabad, és a tét nem elvi, hanem egzisztenciális.

Figyeljünk. Én maradok, aki voltam, elkötelezett orbánista. Nem adjuk fel. Idén lesz ötszáz éve a mohácsi csatának. És Mohácsnak az a legnagyobb tanulsága, hogy az országot elveszejthetik, de a Haza és a nemzet mindent kibír.