️PÉLDAÉRTÉKŰ CSAPATMUNKA TATABÁNYÁN

Tatabányán sétált egy idős hölgy pénteken, amikor hirtelen összeesett. Néhány perc múlva egy arra járó férfi meglátta a földön fekvő asszonyt és a segítségére sietett.

🤝 A jószándékú idegen megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett, így megkezdte az újraélesztést, amire egy szintén arra sétáló nő is felfigyelt és értesítette a mentőket.

Mentésirányító bajtársunk a helyszínre vezényelte a legközelebbi mentőt, miközben riasztást adott le a SzívCity alkalmazáson keresztül, amelyre egy szabadnapos mentőápoló bajtársunk is reagált és a beteghez rohant.

Az esetkocsi bajtársai perceken belül a helyszínre értek és az elsősegélynyújtók segédkezésével emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett. A hölgyet végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

❤️

#mentők #veddészreamentőt #HivatásazÉletért
(Képünk illusztráció)

Értesüléseink szerint Magyar Péter minden rendelkezésére álló eszközzel azon ügyeskedik, hogy az EP-ben a lehető legtovább húzódjon a mentelmi ügye. A Tisza Párt elnökének intenzív kavarása miatt…

Daninál rend van: a munkagépek felsorakoztak ️ Építési miniszter is lehet belőle

A mai kormányülésre a legjobb helyen készültünk. Hiszen a mi legfontosabb szövetségeseink a magyar emberek.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média