️KISVÁRDAI BAJTÁRSAINK GÖRÖGORSZÁGBAN SEM PIHENTEK

Béres Csaba és Pálfi László bajtársaink közel 25 éve dolgoznak a Kisvárdai Mentőállomáson és barátságuk a kezdetek óta tart. Évek óta hagyomány náluk, hogy szeptember végén családjaikkal Görögországba utaznak.

Nem volt ez másképp idén szeptemberben sem, azonban a megszokott tengerparti pihenés alatt hangos kiáltásra lettek figyelmesek. Az életmentők gondolkodás nélkül a kétségbeesett segélykérés irányába rohantak. Mint kiderült, egy hölgy elmerült a tengerben, ezért bajtársaink gyorsan a partra húzták a vízen lebegő élettelen asszonyt.

Gyorsan megvizsgálták, de ekkor már nem lélegzett, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést, majd rövidesen megérkeztek a görög mentőszolgálat munkatársai, akik átvették az ellátást. A Béres bajtárs és Pálfi bajtárs által végzett gyors és szakszerű segítségnyújtásának köszönhetően a nő légzése és keringése visszatért, így a helyi mentők az ellátást követően stabil állapotban szállítottak kórházba.

❤️ Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!

❤️
#mentők #veddészreamentőt

A magyar gazdaság növekedési ütemét a 3 és 6 százalék közötti sávba kell emelnünk, akkor is, ha ez Európában rajtunk kívül senkinek sem sikerül.

Ha kell, egyedül is meg kell csinálnunk, s meggyőződésem…

Orbán Viktor: ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a döntéséhez, megkapja, amit akar, és Brüsszel főterére fogjuk szállítani a Magyarország kapuját döngető migránsokat.

Orbán Viktor már lassan 10 éve, 2015-ben megmondta, hogy meg kell védeni a schengeni határokat.

Németország ma már oda jutott, hogy kénytelen lezárni határait az illegális migráció fenyegetése miatt.

Mi…

"What a weekend!! A patriotic win at the neighbors, after one in Czechia," Péter Szijjártó, Minister of Foreign Affairs and Trade, said on Sunday, welcoming the victory of the Freedom Party in Austria…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média