️FIATAL FIÚ MENTETTE MEG A TANÁRNŐT BUDAPESTEN

Egy 10 év körüli gyermeket korrepetált múlt héten iskola után egy budapesti tanárnő, amikor rosszul lett, vért hányt és nagyon gyengének érezte magát. A fiatal fiú azonnal a mentők segítségét kérte, mentésirányító bajtársunk segítségével megvizsgálta, kikérdezte a nőt és mellette maradt a mentők kiérkezéséig.

Helyszínre érkező bajtársaink ellátták a beteget, akit végül stabil állapotban szállíthattak kórházba. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!

❤️

#mentők #veddészreamentőt
(képünk illusztráció)

Újabb demokrata kritizálja a jelenlegi amerikai demokrata vezetést. Andrew Cuomo, New York egykori kormányzója szerint, megvonni a támogatást a rendőrségtől egy őrült ötlet. Felhívja a figyelmet rá,…

Borús és derűs pillanatai is voltak az árvízi védekezésnek. Ma már csak emlék. Olyan jó érzés volt megtapasztalni a jó szándékát és tenniakarását az embereknek, a hivatásos állomány( honvédség, vízügy…

Nagyköveti megbízólevél átadás

️Őexc. Elena María Freije Murillo úrnő a Hondurasi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete,

️Őexc. Doris Adzo Denyo Brese úrnő a Ghánai Köztársaság…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média