Csak akkor hívd, ha tényleg szükség van rá(nk)
Hallgassátok
Időről időre előáll a rendőrség a 112 segélyhívóra érkező hanganyagokkal. Mi sem teszünk…
️PÉLDAÉRTÉKŰ CSAPATMUNKA MENTETTE MEG EGY NŐ ÉLETÉT BUDAPESTEN️
Egy idős nő sétált Budapest belvárosában tegnap délután, amikor hirtelen rosszul lett. Többen azonnal a nőhöz siettek, megkérdezték, hogy érzi magát és a beteg szédülésre, gyengeségre panaszkodott. A jóindulatú szemtanúk rögtön mentőt hívtak és a beteg mellett maradtak. A nő néhány perc múlva eszméletét vesztette, így segítői ismét tárcsázták a segélyvonalat, majd mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A bátor bejelentők a telefonos instrukciók szerint azonnal megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a nő életéért, miközben a mentésirányítás több mentőegységet is a helyszínre riasztott. Elsőként egy mentőtiszti kocsi bajtársai értek a helyszínre, majd néhány perc múlva egy állomáshelyére tartó rohamkocsi is becsatlakozott az ellátásba és végül még egy mentőegység sietett a beteg segítségére.❤️🇭#mentők #veddészreamentőt (képünk illusztráció)
Csak akkor hívd, ha tényleg szükség van rá(nk)
Hallgassátok
Időről időre előáll a rendőrség a 112 segélyhívóra érkező hanganyagokkal. Mi sem teszünk…
Nyáron sincs "szünidő"
Iskolaőreink nyáron sem pihennek, hanem a bűnmegelőzési irodákban dolgozó diákok és rendőrök munkáját segítik. ️
Felhívják a…
A Büntetés-végrehajtás kezdeményezésére a barátság világnapja alkalmából a társszervek képviselői egy remek hangulatú fotózáson vettek részt.…
Gratulálunk, Kari Lake!
A 2023-as #CPACHungary kiemelt vendége novemberben szenátusi helyért indul Arizonában. Várjuk a józan ész előretörését Amerikában is!
videó kommenteknél
️ A Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország" műsorában a GDP-ről és a családi adókedvezmény megduplázásáról beszélgettünk, íme a felvétel (7:41 perctől): https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?…
A 2024. évi magyar uniós soros elnökség előtt álló feladatokat, valamint az Uniót érintő aktuális ügyeket tekintettük át Ódor Bálint nagykövettel, Magyarország Európai Unió melletti Állandó…
A nemzetpolitika a kormányzat egyik sikerágazata!