️FELESÉGE ÉLETÉÉRT KÜZDÖTT EGY FÉRFI SZEGEDEN
Tegnap hajnalban észlelte egy szegedi férfi, hogy kedvese furcsán veszi a levegőt. Az aggódó férj rögtön mentőt hívott, majd mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett. A telefonos instrukciók alapján a férfi azonnal megkezdte felesége újraélesztését, amit helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. A nő életéért még hosszasan küzdöttek a mentők a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. Bár a beteg állapotát sikerült stabilizálniuk, az életmentők azonban újabb kihívással találták szemben magukat. A frissen újraélesztett nőt ugyanis a lehető legkíméletesebb módon kellett a mentőautóhoz juttatniuk a társasház magas szintjéről, így a Katasztrófavédelem segítségét kérték, akik az ablakon kiemelve, emelőkosárral segédkeztek a mentőknek. A beteget végül stabil állapotban szállíthatták kórházba. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!❤️#mentők #veddészreamentőt

️ Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy sem a Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi tisztjei, sem a rendőrség munkatársai soha nem kérnek senkit arra, hogy a bankszámlájáról minden pénzt vegyen ki,…

Nem euroszkeptikusak, hanem Brüsszel-szkeptikusok vagyunk!

Filip Michiels, a belga Doorbreek újságírója a magyar elnökségi prioritásokról, a szuverenitásvédelemről és arról kérdezett, miért vagyunk…

Hasonló a hasonlót vonzza: „Egyesével töröm el minden ujjad” – üzente Magyar Péter kampányeseményeinek rendezője a kritikusának.

️ “Egyesével töröm el minden ujjad!” – ezt mondta Magyar Péter kampányembere, Radnai Márk!
️ Nem véletlen: ilyenkor derül ki, hogy valójában milyen is a Tisza párt.
🫵…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média