️EGY AUTÓBAN VEZETTE LE A SZÜLÉST MENTÉSIRÁNYÍTÓ BAJTÁRSUNK
Ma reggel kezdődtek fájásai egy 39 hetes, 30 év körüli kismamának a fővárosban. Az édesanya és férje el is indultak a kórház felé autóval, út közben azonban az események felgyorsultak, így a férfi rögtön félreállt és mentőt hívott. Mentésirányító bajtársunk azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben felkészítette az édesapát a szülés levezetésére. A rutinos mentésirányító telefonos instrukcióinak, megnyugtató szavainak és az édesapa helytállásának segítségével a kismama percek alatt világra hozta harmadik gyermekét, aki rögtön fel is sírt. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták, majd ellátták a kislányt és büszke anyukáját, akiket stabil állapotban szállíthattak kórházba. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt (képünk illusztráció)

Ilyen Peti valódi arca?
Ha valakivel baja van, akkor NE a hívőkkel ordítozzon és ne őket kérje számon.

Forrás: Élőzés-Putnok.

️ Vicceskedni próbált a Momentumos Szemző!
Nem a macijuk hanem a kínai elnök miatt volt ennyi rendőr. Talán nem is sejti, hogy mindenütt védik a vendégeket.
️Jó…nem tudja. Vagy szándékosan hergel, h……

Hahóóóóóó! Főpolgármester úr!

Ha nem tetszik dolgozni, június 9. után jön Szentkirályi Alexandra!

Mondjuk ezt nem bánnánk, elnézve a videót!

A VMSZ az egyetlen komolyan vehető nemzeti erőként méretteti meg magát Vajdaság-szerte, jelöltjei sokszorosan bizonyították rátermettségüket az elmúlt években. Pásztor Bálint elnök úrral egyeztetünk.

Reméljük már meghallgattátok a Kedves Idegen podcast romantikus csalások kiberbiztonsági veszélyeiről szóló adásának első részét, ahol az Erste Bank Compliance vezetőjével, Dr. Kósa Annával; a Baranya…

Új pályázat indul a Magyar Falu Programban utcák, járdák, hidak és bicikliutak felújítására.

Az út- és járdafejlesztési programban több mint 4500 nyertes pályázatot támogattak 2019 óta.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média