️SZABADNAPOS BAJTÁRSUNK MENTETT ÉLETET MÓRON
️
Tegnap egy móri rendelőintézet közelében biciklizett egy idős nő, amikor hirtelen rosszul lett és elesett kerékpárjával. Több szemtanú, köztük Magda György, szabadnapos mentőápoló bajtársunk is azonnal a segítségére sietett, a nőt azonban nem tudták felébreszteni. Az életmentő megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett, így rögtön megkezdte újraélesztését, amihez a rendelőintézet munkatársai is csatlakoztak egy félautomata defibrillátorral és a mentőket is értesítették. Miután bajtársaink a helyszínre értek, közösen folytatták az emelt szintű ellátást, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!
❤️🇭#mentők #veddészreamentőt
/posztok.hu
A magyar közvélemény a béke, és nem a háború pártján áll!
Közvélemény-kutatásunkat a témában honlapunkon olvashatják, link kommentben 




A szomorú az, hogy ez már "senkit" nem érdekel. Azok a szakértők, akik a magyar médiát tele haknizták azzal, hogy Ukrajna győzni fog, most úgy tesznek, mintha soha ilyet nem mondtak volna......

