Svájcban adta fel magát az a 33 éves B. Tamás, aki ellen négy kábítószer-kereskedő társával egyetemben még 2022-ben adott ki körözést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Tavaly hármukat…
️MEGHATÓ PILLANATOK A MÓRI MENTŐÁLLOMÁSON
️
Minden szülő legrosszabb rémálmát élte át az az édesanya, akinek két gyermekét ütötték el a közelmúltban Móron. Többen szemtanú is azonnal a kislányok segítségére sietett és mentőt hívtak. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megkezdték a testvérpár ellátását. Az idősebb, 5 év körüli gyermek súlyos-, míg kishúga könnyebb sérüléseket szenvedett. Nővére láttán a kisebb testvér borzasztóan megrémült, így az ellátás alatt bajtársnőnk minden megtett, hogy elterelje a gyermek figyelmét. Többek közt saját házi nyulairól is mesélt neki, aminek hatására a kislány megnyugodott. A gyermekeket végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Miután mindkét gyermeket hazaengedték, a hálás család első útja a Móri Mentőállomásra vezetett. Hálásan mondtak köszönetet a bajtársaknak és gumicukorral, rajzokkal kedveskedtek nekik. A kisebbik sérült nagyon boldog volt, hogy újra találkozhatott mentőápoló bajtársnőnkkel, és izgatottan újságolta neki, hogy a mentőben hallottak hatására sikerült rábeszélnie szüleit egy saját nyuszira, aki az életmentő után a Heni nevet kapta. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!
❤️
🇭🇺#mentők #veddészreamentőt
Svájcban adta fel magát az a 33 éves B. Tamás, aki ellen négy kábítószer-kereskedő társával egyetemben még 2022-ben adott ki körözést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Tavaly hármukat…
Ájm öfréjd a 444 is kiszerelmesedett Petiből
Tegnap a Telex pofozta fel, miután nyiltan lepropagandistázta a HVG-s Dezső Andrást a róla szóló cikk miatt
Most a 444 írja le, hogy a "kiábrándult…
Gergőke FÉL 
FőFacebook mester úr EGYBŐL beleállt Vitézy Dávidba is, és egy Orbán-Novák fotóval csicskázta le Vitézyt akit betolakodóként le fog győzni a "szabad Budapest"





️ A súlyosan balliberális Washington államban a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az ügyvédi vizsga többé nem kötelező az ügyvédi tevékenység végzéséhez. Mindezt azzal magyarázzák, hogy ezzel bizonyos…
Európa külső-belső okokból elvesztette pólusképző erejét, az Európai Unió pedig egyre inkább az Egyesült Államok óceánon túli tagállamaként viselkedik!
Erre mondják, a bizonyítékok súlya alatt összeomlott a vádlott
️
Egyébként tudott róla- mind tudtak róla, és most Korányival vitetik el a balhét.
Macron továbbra is kitart a nyugati katonák háborúba küldése mellett. A francia elnököt egy TV interjúban kérdezték korábbi kijelentéséről. Az elnök azonban nem hátrált, sőt határozottan kiállt a…
️Magyar Pétert a botrány hozta, úgy tűnik az is viszi el.
️
️Felhasználta Novák Katalin kegyelmi ügyét és a fényre lépett, mint az egyik érintett, Varga Judit…