️NYUGDÍJBA VONULT CHURCHILL
Kedden töltötte utolsó szolgálatát a Szegedi Mentőállomáson Mulati Árpád bajtársunk, vagy ahogy a legtöbben ismerik: Churchill.
Mulati bajtárs 1981. január 5-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, akkor még mentőápolóként. Szakmai odaadása mellett humorával lopta be magát a bajtársak szívébe, mindig meg tudta nevettetni, fel tudta vidítani az életmentőket.
Később mentésirányítóként szolgálta hivatását, először a szegedi, majd a megyei irányítócsoport vezetője lett. A megyében mindenkinek a fülében cseng a “Hol tart, merre jár?”, és többen a szemüveg-igazítás mozdulatát is látják maguk előtt e mondat hallatán. Churchill 43 éves áldozatos szolgálata során több szervezeti kitüntetésben, dicséretben részesült, számtalan rászorulónak segített és több ezren köszönhetik neki életüket.
Dél-Alföld legismertebb mentésirányítóját bajtársai ünnepélyes keretek között búcsúztatták tegnap reggel. Köszönjük áldozatos munkáját és hosszú, egészségben töltött nyugdíjas éveket kívánunk!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt

Mindjárt itt a hétvége, addig már fél lábon is ki lehet bírni. Ehhez hoztunk egy kis illusztrációt, de ezt a motoros verziót ti ne próbáljátok ki!

Mivel az előrejelzések szerint hajnali fagyok, ködös…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média