️LEVELET KAPTUNK
“A postom egy köszönetnyilvánítás a tegnapi napunk kapcsán. ❤️
Benikémmel indultunk el itthonról, amikor a bokám reccsent egyet és magam alá fordult a lépcsőházban. Ráestem és egyúttal leestem a lépcsőről is, rosszul lettem utána. A szomszédok kihívták a mentőket, akik nagyon gyorsan ki is érkeztek a helyszínre. Végtelenül kedvesek voltak és segítőkészek. Beninek is elmondták, hogy mi fog történni, megnyugtatták, hogy látván engem és a mentőt ne pánikoljon.❤️ A Honvéd Kórház traumatológiai osztályára vittek, ahol a nővérektől kezdve az orvosig csupa lelkiismeretes, kedves, mosolygós szakemberrel találkoztam.
A post lényege nem is, hogy velem mi történt, (hála Isten, hogy csak ennyi) hanem szeretném megköszönni a mentősöknek, akiknek sajnos nem tudom a nevüket, de a beszélgetés során megtudtam, hogy Szekszárdról érkeztek fel Budapestre a tegnapi napon segíteni nekünk, embereknek️ Illetve a Kórház dolgozóinak, hogy ennyire emberségesen és gyorsan reagálnak bármiféle bajra, balesetre, problémára.
Nagyon fontosnak tartom a mai világban, hogy beszéljünk a jóról ❤️
Jó egészséget Mindenkinek!
Köszönöm Országos Mentőszolgálat & Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház
K.K”❤️🇭🇺#mentők #veddészreamentőt

Európát is, minden keresztényt és zsidót megfenyegetett a hamász vezetője! Mi is sorra kerülünk!

De nézzük, mi történik pontosan:
Szombaton hamász terroristák megtámadták Izraelt.
Minden normális ember…

Ez a brokkoli arcú gyászkoporsó Juszt gyerek akkora kommunista, hogy ha nincs otthon pirospaprika, akkor a vöröskönyvvel (párttagságival) vagy Lenin valamelyik vörös műbőr könyvével színezi a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média