️HOLTAN TALÁLT RÁ ÉDESANYJÁRA A HALÁSZTELEKI KISLÁNY
Tegnap délután a fürdőszobából kilépve hirtelen összeesett az az 50 év körüli nő, akire 10 év körüli kislánya találta rá halászteleki otthonukban. A gyermek azonnal a szomszédba rohant segítségért, ahonnan többen rögtön a beteghez siettek és mentőt hívtak. Tapasztalt mentésirányító bajtársunk instrukciói szerint megvizsgálták az asszonyt, aki már nem lélegzett, így a telefonos utasítások alapján megkezdték az újraélesztést. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett. A beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt (képünk illusztráció)

️NYUGDÍJBA VONULT AZ EGYEKI MENTŐK LEGENDÁS ALAKJA
Krómi Zoltán gépkocsivezető bajtárs 23 évvel ezelőtt lépett be az Országos Mentőszolgálat közösségébe, és első perctől kezdve a Hajdú-Bihar vármegyei…

Séta a Lónyay-Hatvany-villában

A Batthyány Lajos Alapítvány székhelyét bemutató, havi rendszerességgel megszervezett sétánk során megismerkedhetnek az egykori tulajdonosok után Lónyay-Hatvany-villának…

Miért vallott kudarcot a dzsihádisták elleni francia hadművelet a Száhel-övezetben, miért utasította ki több ország a francia erőket, és miként fordítja a helyzetet a saját javára Oroszország.…

Csak szólok
A Nyugat-európai országokban illegális migránsok sora éltette az Izraelt megtámadó terroristákat…
Szerintetek vannak az ünneplők közt radikális iszlamisták, sejtek tagjai vagy kiképzett…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média