️ENNYIN MÚLT EGY FEJÉR VÁRMEGYEI NŐ ÉLETE
Kertjében csípte meg egy darázs több alkalommal azt az 50 év körüli nőt, akihez vasárnap este kérték a székesfehérvári mentők gyors segítségét. Az asszony allergiás a darázscsípésre, nehezen kapott levegőt, így azonnal férje segítségét kérte, aki értesítette a mentőket. Tapasztalt mentésirányító bajtársunk, rögtön több egységet, köztük mentőhelikoptert is a helyszínre riasztott, miközben a rémült férj kocsiba ült feleségével, hogy a mentőautó számára könnyebben megközelíthető főútig vigye a beteget. A nő légzése azonban út közben összeomlott, így szerelme a telefonos utasítások alapján azonnal megkezdte az újraélesztést, amit pillanatokon belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomások és a gyors ellátás végül rövid időn belül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt (képünk illusztráció)

A Soros-NGO-k nem civil szervezetek, hanem egy amerikai központból pénzelt és irányított, szélsőliberalis politikai szerveződések, amelyeknek minden egyes akciója terrorcselekmény a normális…

Szerintem az a dollármédia, amelyik a körúton túl idegenvezetővel jár ne elmélkedjen a falunapok létjogosultságáról. Én se írok beszámolót a belvárosban kapható szójalattékról. Köszi!

️ÉLŐ: A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

️Beszédet mond Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a vendégeket…

Ha úgy érzed, van mondanivalód a jobboldalon, de nem tudod, hogyan jelenítsd meg, akkor pont TE vagy az, akiért a Megafon létrejött.

A tihanyi Tranziton találkozhatsz a véleményvezéreinkkel és velük…

🛑 Működik a STOP SOROS? | Vidékieket gyalázó ÁL-ÉRTELMISÉGIEK hirdetnek a TELEXEN
💲 Támogatás: https://www.bercode.com/fairright
▶ Új csatorna - https://www.youtube.com/@Reaktor_official/videos

00:00 - Zita barcelonai kalandjai + Lakatos Márk
10:57 - STOP SOROS!
22:08 - Arborétumban…

️ Európa közös örökségének középpontjában a keresztény hit és világnézet áll! (Erdő Péter)

Ne engedjük, hogy bármi más megtévesszen bennünket.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média