A következő hónapokban tovább folytatódhat a pénzromlási ütem fokozatos lassulása Magyarországon éves viszonylatban, és év végére az egy számjegyű inflációs tartomány is elérhetővé válhat.…
️SOSEM FELEJTI EL AZT A NAPOT ÉS A
MENTŐK SEGÍTSÉGÉT
️
Nyolc évvel ezelőtt történt a Nyugat-dunántúli régióban, hogy lángra kapott a gyertyáktól egy 25 év körüli nő haja, amikor a születésnapi tortája fölé hajolva megpróbálta elfújni azokat. A körülötte levő családtagok helyesen, azonnal hűteni kezdték az égett területet miután eloltották a lángot, bajtársaink pedig perceken belül speciális égési kötszer segítségével látták el a sebeket, miközben folyamatosan próbálták megnyugtatni. A nő azóta több sebészeti beavatkozáson esett át és mára szinte nyoma sincs a balesetnek, mégsem tudja elfelejteni azt a napot. “A mentősök nagyon jófejek voltak. Az egész arcomat beterítették és nem is láttam őket, de tudtam hogy segítenek és így is volt!” - idézi fel a történteket az egykori sérült. Azóta már boldog családanya, aki idő közben ugyan külföldre költözött, mégis minden évben meglátogatja a mentőállomást, ahonnan egykor segítséget kapott és rendszerint égési kötszerekkel támogatja a helyi mentőalapítványt. A bajtársak már jól ismerik az asszonyt és sajnos a hasonló esetek sem ismeretlenek a mentők számára, hiszen szinte évente előfordul olyan baleset, melyet születésnapi torta gyertyája, vagy tűzijátéka okoz kortól függetlenül. A támogató továbbra is neve elhallgatását kéri, ahhoz azonban hozzájárult, hogy történetét mindenki megismerhesse annak érdekében, hogy mással ez ne forduljon elő. Köszönjük, a mentésben résztvevőknek pedig gratulálunk!
❤️🇭#mentők #veddészreamentőt Képünk illusztráció
A következő hónapokban tovább folytatódhat a pénzromlási ütem fokozatos lassulása Magyarországon éves viszonylatban, és év végére az egy számjegyű inflációs tartomány is elérhetővé válhat.…
Íme néhány fotó a szerdai könyvbemutatóról! (Köszönet érte a kedves kollégának, aki fotózta és elküldte nekem!) Megtelt a terem, ami azt jelzi, Csurkára igény van. Örök érvényű drámái ma is ugyanúgy…
Megkezdődött a Magyar Mozgókép Fesztivál
Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Csáky Attila fesztiváligazgató, Porga Gyula polgármester, Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.…
Szeptember 30-án választ Szlovákia!
Rákay Philip helyre tette a Sárosdiékért visító Gryllus Dorkát! Ezekkel csak így lehet, ebből értenek! 


A LegFüggetlenObjektívebb
A Telex.hu akkor sem írja le, hogy Karácsony Gergely szó szerint azt mondta, hogy "háborúban állunk Oroszországgal" ha eddig 1000 alkalommal leírták, hogy "orosz metrókocsik"
Orbán 

Addig nem lesz rend és nyugalom, amíg az aberrációkat terjesztő, szélsőliberális álcivil NGO-k és a médiáik nem tűnnek el az országból.
Nem akarunk kötelező migránsokat! Akkor sem, ha ezt most Brüsszel fenyegetve erőlteti! Cikk 
👉Négy egyedülálló kötettel jelentkezik az idei Ünnepi Könyvhéten a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.
1️⃣Lánczi András: Politikai megváltás (szerk: Békés Márton)