️ZITA NEM VÁRT TOVÁBB
Ma hajnalban kezdődtek fájásai annak a 39 hetes kismamának, aki kora reggel kérte a mentők gyors segítségét Dunaföldvárra. Az édesanya bár el akart indulni kórházba férjével, az események felgyorsultak, így mentőt hívtak. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták az asszonyt, amiből kiderült, hogy valóban túl késő kórházba sietni, így rögtön felkészültek a szülés levezetésére. Az életmentők mindössze 5 perc alatt világra segítették a család második gyermekét, majd ellátták az egészséges kislányt és a boldog édesanyát. A nagy izgalomra a büszke nagytestvér is felébredt, és vidáman köszöntötte kishúgát. A kis Zitát és édesanyját stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)

Két fontos találkozás Kézdivásárhelyen!

Böjte Csaba atyával a Dévai Szent Ferenc Alapítvány terveit beszéltük meg. Tamás Sándorral, Kovászna megye tanácselnökével a székelyföldi szakképzésről és a…

hallod, itt a dühös, rendszerváltó generáció!
️ nóRa meg a többi balos kampányszervezet, kiegészülve a legsikertelenebb balos politikusokkal tüntetést szerveznek, aminek a petícióját az adatokkal _…

️ Ennyien vannak jelenleg az úgynevezett Noár által szervezett baloldali tüntetésen. Pedig a teljes dollármédia hirdette, de a magyarok továbbra sem kérnek a háborúpárti hergelésből!

Azon kívül, hogy olvasd el, miről is van szó?
Íme a legfontosabb tanácsaink:
Változtasd meg a fő jelszavad!
Töröld a hibernációs fájlt!
Töröld a pagefile/swapfile-t!
Írd felül a törölt adatokat a HDD-…

Annak ellenére, hogy a dollárbaloldal teljes negyedik generációs, hibrid háborús haderejét bevetette ebbe az ütközetbe

👉Noar néven futó média bohócot
👉a Soros által kitartott Amnesty, mint…

🫵Idegen kútfőből, idegen zsoldért a magyarokat nem lehet megvezetni.
🫵Mi békében és biztonságban szeretnénk élni, ezért maradt el a tömeges hisztériakeltés.

Poénkodtunk itt, de azért mind reménykedtünk! Erre itt a hír! Illés távozik a 444-től! Hát már őt sem kimélitek ti kazemberek?
Veled vagyunk harcos!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média